A kispesti Antikorrupciós Tényfeltáró bizottság ülésezését a járványhelyzetre és az annak okán elvárható fizikai távolságtartásra való tekintettel Március közepén felfüggesztettem (lásd az alábbi levelet). Utolsó, március 10-i ülésünkön számos határozatot fogadtunk el a további munkával kapcsolatban, de elmúlt hat hétben nem kértem számon senkit az ezzel kapcsolatos tennivalókért, remélve hogy minden idejét és energiáját a kispestiek egészségének megóvására fordítja. Ez a méltányosság viszonzatlan maradt.

Haladjunk, haladjunk, nincs itt semmi látnivaló!
A polgármester pár nappal ezelőtt újságírói kérdésre sietett leszögezni, hogy az Antikorrupciós bizottság mandátuma lejárt április 26-án, tekintet nélkül arra, hogy az elmúlt másfél hónapban egyáltalán nem tudtunk ülést tartani.
Mindeközben a március 10-i ülésen elfogadott határozatainkat nem hajtotta végre, azaz:
- Nem bocsájtotta a bizottság rendelkezésére az elmúlt 10 év ingatlankataszterét és adás-vételi listáját
- nem adta ki az építőipari jellegű szerződések kért listáját sem ugyanerre az időszakra.
- Nem indított vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást a két kijelölt személlyel kapcsolatban.
Miért kellene idehívnunk levitézlett NAV-osokat?
A bizottság utolsó ülésén hosszú vita alakult ki a NAV körüli visszásságokat és milliárdos ÁFA-csalásokat feltáró, zöld dossziés Horváth András és kollégája, Vancsura István pro bono szakértői meghívása körül. Meghívásuk ellen érvelt a Fidesz, az MSZP, a Párbeszéd és a DK is – “levitézlett NAV-osok”-nak titulálva a két adóhatósági szakértőt. Meghívásukat csak a zöldek és a lilák támogatták: Paróczai Anikó és én szavaztunk mellettük.
A Mérce kérdést intézett az elutasítók pártjaihoz. A Párbeszédnél azt a választ kapták, hogy későn értesültek a jelölésekről (bár az előterjesztés napokkal előbb olvasható volt) és nem ismerték a jelölteket, de ígéretet tettek arra, hogy ők maguk fogják a két szakértő meghívását újból javasolni. Ennek ellentmond, hogy pártszövetségük másik tagja – az MSZP – polgármestere már lezártnak tekinti a vizsgálatot.
Megfelelő embert a megfelelő helyre!
Hab a tortán, hogy miközben a kispesti tényfeltárásnak kurtán-furcsán véget vetne a szocialista vezetés anélkül, hogy az ott elhatározott feladatait végrehajtaná, Gajda Péter – vonakodva bár, de engedve a szelíd erőszaknak – elvállalja a Főváros vagyonnyilatkozattételi bizottságának vezetését.
Karácsony Gergely főpolgármester érdekérvényesítő képességéről – vagy szándékairól – árulkodik, hogy Gajda jelölése ellen egyáltalán nem emelt szót.

(fotó: FOAD Gang – Creative BMX vs. Garbage ft. Tate Roskelley)
Sokkdoktrína
Legkésőbb Naomi Klein azonos című könyve óta tudjuk, hogy a hatalmon lévők előszeretettel húzzák elő a fiókból a társadalmat ért sokk és bénultság idején népszerűtlen intézkedéseiket. Ahogy Trump a környezetvédelmi szabályozásokat nyirbálja, ahogy Orbán tovább tolja a sportba a pénzt az egészségügy helyett, ahogy a NER nyertesei tovább privatizálják a Balatont, ahogy egyes fideszes polgármesterek a hirtelen kapott felhatalmazással visszaélve a helyi ellenzékek jogait és eszközeit csorbítják, úgy menekül a kérdések és a tények elől Gajda Péter a vírus árnyékában.
Ha az Antikorrupciós Bizottság határozatainak a polgármester idővel mégis eleget tesz, vagy egyéb közlendője akad, számíthat arra, hogy reakcióját változtatás nélkül közöljük.
