Népszerű
Kiemelt
Friss

Szolidaritás, segélyalapok Kispest-szerte

A világjárvány híreivel párhuzamosan egyre érkeznek a gazdaságokkal kapcsolatos nem túl biztató előrejelzések, és a puszta számok hátterében ott a sok-sok élet, munkahelyek elveszítése. Úgy egy hete érdeklődtük Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának a Darus utcai kirendeltségénél az elmúlt, nagyjából 2 hónap álláskeresői számairól, de eddig még nem érkezett válasz. A válaszhiány oka bizonyára a leterheltség, illetve a korlátozó intézkedések idejére hosszabbodott az adatigénylési idő (15 nap helyett 45 nap).

De a statisztikák nélkül is tudjuk, átéljük sajnos, hogy egyre többen vannak bajban és az egyéni esetekre nincs központi (állami) segítség: az ún. gazdaságvédelmi akcióterv a legtöbb egyéni élethelyzettel egyszerűen nem számol, és egyszerűen rátolja az önkormányzatokra, közösségekre, cégekre ennek a problémának a megoldását.

Ez alól a kerületünk sem kivétel, ezért szeretnénk összegyűjteni azokat a kezdeményezéseket, amik ezekkel: a koronajárvány következtében megjelent az egyéni pénzügyi krízishelyzetek enyhítésével foglalkoznak, és egyúttal várják a további – akár néhány ezer forintos – támogatásokat is.   

Kérjük az olvasóinkat, jelezzék nekünk e-mailben (19kozosseg@gmail.com) vagy a Facebook-oldalunkon kommenben, ha tudnak az alábbiakon kívül más helyi segítő lehetőségről. Ahol nem részleteztük ki, ott a link alatt lehet a támogatás feltételeiről, a támogatottak köréről olvasni.  

Illusztráció: VectorStock